Ma van Halloween, ezért arra gondoltam, hogy kitöltöm a Halloween Könyves Taget, s mivel kettő ezzel a hagyománnyal kapcsolatos kérdéssort is találtam, ezért összevontam őket, s most megválaszolom őket.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TAG. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TAG. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. október 31., hétfő
2016. szeptember 19., hétfő
TAG | Hogyan olvasom?
A Hogyan olvasom? Tag kitöltésére Zsebi hívott ki, amit szeretnék neki megköszönni, ugyanis jól jött, hogy megkért a kérdések megválaszolására, mivel többen is írtátok, hogy lehetne több tag bejegyzés.
Hogyan találsz rá új olvasnivalóra?
Általában a kiadók új megjelenését böngészve találok új olvasnivalókra, de a régebbi megjelenések között is akad olyan könyv, ami számomra ismeretlen. Ezekre molyon a Frissben találok rá, vagy például ha megfilmesítik a regényt, s ez a hír eljut hozzám.
Hogyan szeretted meg az olvasást?
Kb. 10 éves koromban nagyon szerettem Thomas Brezina Penny sorozatának köteteit olvasni, majd miután alábbhagyott az író regényei iránti érdeklődésem, úgy az olvasás teljesen háttérbe szorult, éveken keresztül nem is olvastam kedvtelésből. Majd 15 éves koromban ismét rátaláltam a könyvek világára, s ekkor bontakozott ki teljesen a könyvmolyságom, hiszen az óta is aktívan olvasok könyveket.
2016. július 21., csütörtök
TAG | Nagy Nyári Könyves Tag
Pár héttel ezelőtt AniTiger, a Hagyjatok! Olvasok! blog írója kihívott ennek a tagnek a kitöltésére, s én nagy lelkesedéssel fogadtam el ezt a kérését, ugyanis már jó rég nem volt tag bejegyzés a blogon, így elérkezettnek láttam ennek a posztnak a megírását, így jöjjenek a kérdések.
1 . Mutass egy nyárias borítójú könyvet!
1 . Mutass egy nyárias borítójú könyvet!
2015. október 5., hétfő
TAG | Blogger Identity Tag
Ma a Blogger Identity nevű tag-el készültem, amelyet a Kis Könyves Bloggerek állítottak össze, illetve a csapat többi tagja is szintén kitölt.
A következő kérdéseknek köze van a blogoláshoz, mégis kicsit személyesebbek, így
Kérdések:
1. Mikor és miért kezdtél el blogolni?
2014. júliusában kezdtem el blogolni. Azért döntöttem úgy, hogy elkezdem ezt csinálni, mert szeretek olvasni és egy könyv elolvasása után természetesen megvan a saját véleményem. Úgy gondoltam, szívesen közzétenném véleményemet az elolvasott könyvekről, hogy másoknak ezzel is segíthessek az olvasnivalók kiválasztásában. Esetleg ha az egyik kiadó munkatársa olvassa a blogomat, vagy egy író, akkor így visszajelzést kaphat a kiadott/megírt könyvről.
A következő kérdéseknek köze van a blogoláshoz, mégis kicsit személyesebbek, így
Kérdések:
1. Mikor és miért kezdtél el blogolni?
2014. júliusában kezdtem el blogolni. Azért döntöttem úgy, hogy elkezdem ezt csinálni, mert szeretek olvasni és egy könyv elolvasása után természetesen megvan a saját véleményem. Úgy gondoltam, szívesen közzétenném véleményemet az elolvasott könyvekről, hogy másoknak ezzel is segíthessek az olvasnivalók kiválasztásában. Esetleg ha az egyik kiadó munkatársa olvassa a blogomat, vagy egy író, akkor így visszajelzést kaphat a kiadott/megírt könyvről.2015. szeptember 25., péntek
TAG | Zombi Apokalipszis Könyv Tag
Ma egy könyves tag-et hoztam, mégpedig a Zombiapokalipszis tag-et. A tag kitöltésére a Kis Könyves Bloggerek tagjaként lettem kihívva még augusztusban, így megkésve, de megérkeztem vele.
Szabályok:
- Ki kell választanom 5 könyvet
- A címüket fel kell írnom fecnikre, majd belerakni egy olyan valamibe, ahonnan ki húzom őket
- Ha kihúztam egy fecnit az azon szereplő könyvet véletlenszerűen ki kell nyitnom valahol és azzal a névvel kell válaszolnom a kérdésre, amelyet először meglátok
- A második kérdésre ugyanabból a könyvből kell válaszolnom, mint először, ugyanezzel a módszerrel. Tehát egy könyvhöz 2 kérdés tartozik.
- A többi kérdésnél is e szerint kell cselekednem.
2015. augusztus 12., szerda
TAG | Féléves Könyves Kiakadás Tag
Ma egy tag-et hoztam, amelyre AniTiger hívott ki. Nagyon jól jött, ugyanis épp tag-ek után nézelődtem és ez nagyon megtetszett.
Ezzel a tag-el mondhatni összegzem az év eddigi részét.
1. A legjobb 2015-ös olvasmányod.
2015. július 13., hétfő
TAG | Vakáció Book Tag
Uszáma, az Inspiráció Olvasáshoz blog írója kihívott, hogy töltsem ki a Vakáció Book Tag-et. Jól is jött, mert már rég volt tag bejegyzés, illetve gondolkoztam rajta, hogy ki kellene töltenem.
Uszáma válaszait [ itt ] elolvashatjátok.
Most pedig következzenek az én válaszaim.
1. Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron, mint a többi évszakban?
Nem, mert én mindig más és más hangulatú könyveket olvasok évszaktól függetlenül.
2015. január 31., szombat
TAG | Könyvmoly Tag
Ma a Könyvmoly Tag nevű tag-el készültem. 10 kérdés lesz összesen, amelyek az olvasási szokásaimról szólnak.
1) Hogy találsz új olvasnivalókat?
Ez eléggé változó; vagy más blogokon olvasok egy - egy értékelést és megtetszik a könyv, vagy meglátok egy hirdetést és utána nézek a könyvnek, vagy kiadók weboldalán találok valami újdonságot, vagy esetleg moly.hu -n találkozok az adott könyvvel.
2) Miért kezdtél olvasni?
Erre nincs magyarázat. Egyszerűen csak elkezdtem, viszont azt tudom, hogy sose fogom abbahagyni.
2015. január 4., vasárnap
TAG | 2015 Évkezdő Könyves Tag
Ma a 2013 Évkezdő Könyves Tag -el jelentkezek, ami 8 kérdésből áll. Ezt a Tag-et Angie blogján láttam és úgy gondoltam, hogy én is kitöltöm.
Ha valaki kitölti ezt a tag-et, az kérem írja meg kommentben a saját válaszát, ha van blogod, akkor pedig a blogbejegyzés linkjét tessék kommentben elküldeni.
1.Hány könyvet szeretnél elolvasni a 2015-ös évben?
Elhatároztam, hogy legalább 100 könyvet elolvasok ebben az évben. Hogy könnyebben összejöjjön a 100 könyv moly.hu -n csináltam külön egy polcot, ahova szépen felpakolgattam azt a bizonyos 100 db könyvet. :) A polcot ITT megnézhetitek.
2014. december 30., kedd
TAG | Winter Wonderland TAG
Ma egy tag-et hoztam, mégpedig a Winter Wonderland Tag -et, amire Ice hívott meg, amit itt is köszönök neki. :) Az ő válaszait [ITT] megtudjátok nézni. Ez is szintén egy téli tag és tudom, hogy már megcsináltam egyet, de nem akartam kihagyni, főleg úgy, hogy meg lettem jelölve, hogy töltsem ki.
Mielőtt belemerülnénk a tag-be, szeretnék egy zenét mutatni, ami rögtön eszembe jutott a tag címéről. :) Szerintem elég télies ez a zene, Karácsony környékén kifejezetten jó hallgatni, mert hangulatot teremt.
Most pedig következzenek a kérdések és az én válaszaim. :)
2014. december 25., csütörtök
TAG | Winter / Téli TAG
Ma a téli tag-et fogom kitölteni, amit Anikó blogján találtam. Sajnos az időjárás nem éppen télies, de nem baj, gondoljatok bele milyen jó lesz Húsvétkor szánkózni. (Csak viccelek :D )
Szóval, remélem tetszeni fog ez a poszt, és íme a kérdések és a válaszaim:1. Van kedvenc téli olvasmányod?
Nincs kedvenc téli olvasmányom, mert a kedvenc könyveimet nem az évszakokhoz kötöm, így egy olyan könyvet választottam, amit télen olvastam és a kedvencem lett. Ez a könyv nem más, mint Susan Ee Angyalok bukása c. könyve. Ezt a könyvet pontosan egy éve olvastam. Már nagyon várom, hogy megjelenjen a folytatása. ♥
Címkék:
A démon és a papnő,
A párválasztó,
Angyalok bukása,
Bob.az utcamacska,
James Bowen,
Kae Westa,
Kiera Cass,
Kitaszítva,
Lauren Kate,
Susan Ee,
TAG,
téli TAG,
winter tag
2014. december 23., kedd
TAG | Seven Deadly Sins Book / Hét főbűn könyves TAG
Ma a hét főbűn könyves Tag-et töltöm ki. Remélem, hogy érdekesnek találjátok a válaszokat. :)
Legolcsóbb: Marissa Meyer - Cinder
A nyáron volt az Alexandránál akció, így 1500 Ft-ért vettem meg a könyvet.

Legdrágább: Imaginistix Boris Vallejo és Julie Bell
Ezt a könyvet apukámtól kaptam. Ez egy gyűjtemény Boris Vallejo és Julie Bell festményeiből, 7000 Ft-ba került.
Címkék:
Becca Fitzpatrick,
Cassandra Clare,
Helena Silence,
Hét főbűn könyves TAG,
Joe Hill,
Lakatos Levente,
Maggie Stiefvater,
Marissa Meyer,
Monika Feth,
Sarah J. Maas,
Seven Deadly Sins Book TAG,
TAG
2014. november 6., csütörtök
TAG | Őszi könyves TAG
Ma ismét egy tag-el jöttem mivel egy kicsit lassan haladok a Cinder-el. Sajnos alig van időm olvasni, főleg csak elalvás előtt van 1 órácskám és sokszor annyira fáradt vagyok, hogy elalszok. Valószínűleg az iskola végéig így lesz, mert az a tanulás, az érettségi felkészítők és a szalagavatós tánc próbák mellett se energiám, se időm nincs. Viszont hogy mégis legyen bejegyzés a blogon néhány posztot már tervezgetek, remélem tetszeni fognak.
De térjünk is vissza a tag-re. Most az őszi könyves tag-et hoztam, tisztában vagyok vele, hogy már november van ,de meg szerettem volna csinálni ezt a bejegyzést még ez év ősszel. :D
Címkék:
A jóslat,
A mennyei tűz városa,
Cassandra Clare,
CJ Roberts,
Dream válogatás,
Fogoly a sötétben,
Havasi Balázs,
könyv,
Könyvmolyképző Kiadó,
Maxim Kiadó,
ősz,
őszi TAG,
TAG,
The Storm,
zene
2014. október 25., szombat
TAG | Kérdőív molyoknak
Ma egy TAG bejegyzést hoztam nektek, amiben a Kérdőív molyoknak nevű TAG -et töltöm ki. Remélem, hogy tetszeni fog nektek. Ha akarjátok nyugodtan írjátok le kommentben a saját válaszaitokat.
1. Szoktál nassolni olvasás közben?
Nagyon ritkán szoktam, mert ha olvasok, akkor inkább a könyvre szeretnék figyelni nem az evésre. Illetve azért se szoktam sűrűn, mert félek, hogy nehogy összekenjem a könyvet valamivel. :)
Címkék:
A hollófiúk,
Ciceró Könyvkiadó,
Fallen,
J.L.Armentrout,
Kérdőív molyoknak,
Kitaszítva,
könyv,
Könyvmolyképző Kiadó,
Lauren Kate,
Lauren Oliver,
Luxen,
Maggie Stiefvater,
Opál,
TAG
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













