A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Párizs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Párizs. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 23., vasárnap

Paulo Coelho - A kém | Értékelés #74



Fülszöveg:
Egy ​​megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet. Felismerte a kitörés lehetőségeit, kilépett a sorból, és azt mondta: Nem! Olyan életszabályokat alkotott önmaga számára, amelyek mindenkinél erősebbé és szabadabbá tették. Mata Hari illúziómentes világában a vonzalom: valuta, a szex: eszköz, a szerelem: tiltott dolog. Azt hitte, okosabb mindenkinél. És az is volt, amíg betartotta saját törvényeit. Azonban abban az első pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált.

Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldal szám: 192 oldal
Fordította: Nagy Viktória
Eredeti cím: The Spy
Téma: brazil, Párizs, valós történet, Mata Hari, kivégzés, háború, árulás

2016. október 8., szombat

Makai Rita - Határtalan szerelem Párizsban | Értékelés #71



Fülszöveg:
Volt ​​egyszer egy lány, aki a karrierjét, a családját, a barátait és a teljes addigi életét hátrahagyva úgy döntött, hogy belevág a nagy kalandba és Párizsba költözik, mert ott várt rá a szerelem.
Egy lány, aki kezdetleges nyelvtudással (ami nagyjából arra volt elég, hogy rendeljen egy italt, és még azt sem értették a kiejtése miatt) összepakolt és repülőre szállt.
Egy lány, aki ahelyett, hogy „munkanélküli vagyok” (je suis au chômage), olykor azt találta mondani, hogy „fűtés vagyok” (je suis un chauffage).
Egy lány, aki sokszor sírta magát álomba, mert minden önbecsülését elvesztette, és úgy érezte, nem tud majd boldogulni, hiányzott neki a család és a barátok támogatása, egy ölelés, egy jó (magyar) szó.
De ez a lány nem adta fel, tanult és küzdött, mert volt valami, ami minden pillanatban erőt adott neki: egy kedves arc, egy meleg barna szempár, és a hit, hogy a szerelemnek semmi sem szabhat határt.
Ez a történet két különleges emberről szól, és arról, hogy ha kinyitjuk a szívünket a világ felé és elhisszük, hogy kivételesek vagyunk, akkor mindent megváltoztathatunk. Különösen a szerelem városában.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2016
Oldal szám: 382 oldal
Eredeti cím: Határtalan szerelem Párizsban
Téma: Párizs, szerelem, romantikus, igaz történet, kapcsolat

2016. augusztus 25., csütörtök

Kóbor Barbara - Az utolsó nap éjszakája | Értékelés #67



Fülszöveg:
Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg, úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete…

Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik, egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak, egészen a bravúros végkifejletig.

A lélektani krimi rajongóinak különösen ajánljuk!

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: Az utolsó nap éjszakája
Oldal szám: 224 oldal
Téma: gyilkosság, Párizs, házasság, chick lit, krimi,

2016. március 7., hétfő

S. J. Watson - A másik én | Értékelés #54



Fülszöveg:
Végzetes vonzerő… online.

Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?

Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.

A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2015
Oldal szám: 568 oldal
Eredeti cím: Second Life
Fordította: Gellért Marcell
Téma: pszicho-thriller, internet, chat, Párizs, London, gyilkosság,