2015. október 31., szombat

Lauren Beukes - Tündöklő lányok | Értékelés #44


Feltankoltunk sok-sok csokival és cukorral, - amiken előtte persze minőségellenőrzést végeztünk (akár többször is)- kiraktunk az ablakba, néhány faragott tököt, egy csontvázat, és egy műanyag pókot, majd fejenként egy-egy nagy bögre tejszínhabos-fahéjas forró csoki mellett vártuk a látogatókat. És jöttek is, a szokásos szellem, - igen, egy fehér lepedő rajta két lyukkal - boszorkány, tündérkisasszony, Pókember mellett, hamarosan izgalmasabb figurákkal is jöttek: kedvenc történeteink karakterei! Bizony, ott volt Batman, aki GrumpyCatnek öltözött, Katniss egy sárga kanárinak, de a legzavarbaejtőbb mégis Hófehérke volt, aki egy piros alma jelmezben jelent meg az ajtónk előtt.


Mikor személyes kedvenceink kopogtattak be, nem tudtunk ellenállni annak, hogy extra mennyiségű édességet adjunk nekik. Gyorsabban fogyott az édességünk, mint, ahogy számítottunk rá, így az utolsó négy vendégünknek már semmi sem jutott.
Amiatt a sajnálatos következmény miatt - a szégyen mellett - csínytevésekben lesz részünk.
Mind a négy édesség nélkül maradt karakter megfogadta, hogy a nektek készített Halloweeni Blog Rémálom hetünk bejegyzéseiben négy fajta emojikat, emotikonokat rejtenek el.

Mivel nem tudjuk, hogy melyik bejegyzések esnek csíny áldozatává, kérlek, segítsetek nekünk meg találni, hogy az emojikból mennyit rejtettek el az utolsó négy vendégünk, és ha azt is kitaláljátok, hogy kik voltak, akkor kaptok édességet. Na jó, nem, mert az elfogyott, szóval mit szólnátok könyvhöz? Annak örülnétek? Mert van 12 db gazdátlan könyvünk. 

Számoljátok össze a tök, zombi, szellem, denevér képecskéket, írjátok be számukat a Rafflecopter dobozba, és találjátok ki az utolsó két napon, hogy kik voltak a csínytevők!




Fülszöveg:
A LÁNY, AKI NEM HALT MEG, KERESI A GYILKOST, AKINEK NEM LENNE SZABAD LÉTEZNIE.

Harper Curtis a gyilkos, aki a múltból lépett elő. Kirby Mazrachi a lány, akinek nem szántak jövőt.
Kirby az utolsó a tündöklő lányok sorából, akikben ég a szenvedély, akiknek életét Harper egymás után akarja kioltani, miután a gazdasági világválság idején Chicagóban rábukkant a Házra, amelynek ajtaja más időkre nyílik.
Harper a tökéletes gyilkos, aki nyomtalanul másik korba tűnik egy-egy gyilkosság után – ám egyik áldozata életben marad.
Kirby, aki megszállottan kutat támadója nyomai után, a Chicago Sun-Times egykori bűnügyi újságírója, Dan Velasquez mellé szegődik, akinek karrierje épp az ő ügye miatt vett más irányt. Kirby hamarosan megsejti a lehetetlen igazságot…
A Tündöklő lányok 2013 legjobb thrillereinek egyike, hátborzongató térkép egy időn átívelő gyilkosságsorozathoz.

Kiadó: Gabo Kiadó
Kiadás éve: 2014
Fordította: Körmendi Ágnes
Oldalak száma: 384 oldal

Véleményem:
Kirby
Harper Curtis talál egy különleges házat,ám ez nem a véletlennek köszönhető. A férfit természetfeletti erő vonzza a házhoz, majd mikor belép, úgy érzi, hogy az épület az ő tulajdona, ismeri azt a házat. Ettől a pillanattól kezdve Harper élete megváltozik. A ház egyik szobájában lány neveket talál a falra írva. Jól tudja, hogy kik azok a lányok, azt is tudja, hogy találkozni fog velük , sőt Harper végezni akar velük. A lányok különböző évtizedekben élnek, de a férfinak ez nem okoz akadályt, ugyanis a Ház különböző időkre nyílik, így könnyedén utazhat az időben. Harper mindent megtesz azért, hogy megölje az ő Tündöklő lányait. Többször visszatér a gyilkosságok helyszínére, hogy miközben felidézi tetteit, beteges vágyait kielégítse. 

 Kirby Mazrachi egy a Tündöklő lányok közül. Harper meg akarta ölni, majdnem sikerült is neki, de a lánynak szerencséje volt... Kirby felépült, de a hegek megmaradtak, s nem csak a testén, hanem a lelkében is. Támadóját nem kapták el és a fiatal lány addig nem nyugszik, míg meg nem találja a férfit. A lány újságírást tanul az egyetemen, így gyakornokként bekerül a Sun Times-ba. Az egyetemista lány Dan Valesquez gyakornoka lesz. Dan régen a gyilkosságokról, eltűnésekről szóló cikkeket közölte az újságban, de a férfi visszavonult és áttért a sport rovathoz.
Kirby Dan segítségét kéri a támadója utáni nyomozásban. A nyomozás során egyre több összefüggést talál bizonyos gyilkosságok között, míg végül meg nem találja Harpert...

A Tündöklő lányok nem azoknak az embereknek íródott, akik izgalomra vágynak, ugyanis abból nem sok van a történetben, mondhatni, nincs is. E mellett számomra kusza volt néhol az időutazós rész. Érdekes könyvről van szó, ugyanis fellelhető benne némi humor, véres és egyben beteges gyilkossági jelenet, nem hétköznapi szereplő, akit akár furának is nevezhetünk és egy teljesen őrült gyilkos. Ez az olvasmány leköti az olvasót, illetve némi borzongást is ad, de ennél többre ne nagyon számítson az olvasó.


Idézetek a történetből:
"Az a gond a pillanatképekkel, hogy átveszik a valódi emlékek helyét. Az ember megőriz egyetlenegy pillanatot, és semmi más nem marad meg az egészből."


"A képzeletben félelem erjed. Nem a félelem hibája. Így születünk. A rémálmok szaporodnak. A szövetségesek ellenségekké lesznek. Mindenütt felforgatók vannak. A paranoia bármiféle üldöztetésre elegendő indok, és a magánélet luxus, ha egyszer a vörösöknek is van bombájuk."

"- Hé, Dan, bemehetek?
- Ó, van választásom?
- Kérlek! Kurva hideg van idekinn. Hoztam sört!
- Elfelejtetted, hogy nem iszom?
- Alkoholmentes. Hacsak nem akarod, hogy szaladjak le a sarki közértbe, és hozzak neked pár sárgarépát."

Kedvenc szereplő: Dan, Chet, Kirby
Nem kedvelt szereplő: Harper, Etta
Kedvenc rész: Kirby megtalálja a Házat
Borító: 5/5
Pontozás: 5/3,5  
____________________________________________________________________________________
NYEREMÉNYJÁTÉK

Reméljük, hogy sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, és hozzánk hasonlóan ti is elolvassátok, megnézitek majd ezeket a fantasztikus könyveket, témához illő filmeket.
Négy halloweeni csínytevőnknek köszönhetően a héten olvasható bejegyzéseket ellepték a különböző "rémisztő" emojik, emotikonok. A ti dolgotok összeszámolni, hogy a különböző emotikonokból hány darab található összesen a blogbejegyzésekben
Ezen kívül, az utolsó két napon a négy csínytevő is elrejtőzik egy-egy blogbejegyzésben, ahol elárulják nektek, hogy milyen jeleket szórtak szét a blogokonNektek pedig ki kell találnotok, hogy melyik emojihoz, melyik csínytevő tartozik. 
Ahhoz, hogy esélyetek legyen megnyerni a 12 db felajánlott könyv egyikét, a fent említett feladatokon kívül, mint egy megköszönésképpen a kiadók felé, like-olnotok kell facebook oldalukat, továbbá a Prológus csapatának oldalát is. Sok sikert!


RAFFLECOPTER DOBOZ
a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése