2015. május 15., péntek

Kívánságlista 2015 #1

Ezt a listát már a hónap elején meg akartam veletek osztani, de annyira elkavarodtam, hogy csak most tudom kiposztolni. Mégis úgy gondoltam, hogy  közzé teszem ezt a bejegyzést, mert így megtudhatjátok, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket nagyon - nagyon meg szeretnék szerezni, illetve hátha találtok néhány könyvet, ami titeket is érdekel.
A listán 18 könyv szerepel, ha már a 18. születésnapomat ünnepeltem és ezek közül 2 könyvet sikerült képzeletben lehúznom a listáról, mert azokat a könyveket megkaptam születésnapomra, ezt jelölni fogom a könyv címe mellett.


1. A. M. Aranth - Acorenu - Kiválasztva (Holdárnyék 2.)
Fülszöveg:
Amy világa szilánkokra tört.
Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.
Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.
Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.
Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.
És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.


Beszerezve [2015. június]
2. C. J. Roberts - Fogoly a sötétben
Fülszöveg:
Caleb olyan ember, akit csak a bosszú érdekel. Amióta egy hatalomra éhes gengszter kiskorában elrabolta, majd eladta rabszolgának, másra sem tud gondolni – kizárólag a revans foglalkoztatja. Tizenkét évre merült el az élvezeti célból tartott rabszolgák világában, az egyedüli felelősnek tartott férfit keresve. A szenvedését okozó építész végül előkerült: a személyi igazolványa új volt, a személyisége azonban a régi maradt. Ha Caleb elég közel akar kerülni a céljához, muszáj azzá vállalnia, amit gyűlöl. Elrabol egy gyönyörű lányt, hogy azzá tegye, ami ő maga volt egykoron.








3. Dan Wells - Nem akarlak megölni (John Cleaver 3.)
Fülszöveg:
Ha még egyszer így nevezel – nevetett fel -,akkor olyan gyorsan keresek másik kísérőt az évnyitó bálra, hogy csak pislogsz. Öt srácot dobtam miattad. Emlékezz erre! Ötöt!
– Ötöt – ismételtem. De miért pont azt választottad, aki arról álmodozik, hogy megöl?
Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ­ ám rá kell döbbennie, hogy egy természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.
A Nem akarlak megölni cselekménye gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó végkifejlet felé.


4. Helena Silence - Ezüsthíd (Enigma 2.)
Fülszöveg:
Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről.
Vagy talán ezek sem.
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet.
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett?
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.

5. Holly Black - A fehér macska (Átokvetők 1.)
Fülszöveg:
Cassel átoktevők családjából származik, akiknek hatalmukban áll, hogy kezük legkisebb érintésével megváltoztassák valaki érzéseit, az emlékeit, a szerencséjét. Mivel az átoktevés törvényellenes, ők mindannyian gengszterek vagy szélhámosok. Kivéve Casselt. Az ő érintése nem varázslatos, úgyhogy ő kívülálló, az egyenes srác egy görbe úton járó családban. Mindössze egyetlen apróságot kell elnézni neki, hogy három évvel ezelőtt meggyilkolta a legjobb barátját, Lilát.
Az azóta eltelt idő alatt Cassel, beleolvadva a tömegbe, gondosan felépítette a normalitás látszatát. Ám a látszat bomlásnak indul, amikor Cassel egy szörnyű álomtól űzve, amiben egy fehér macska akar neki valamit mondani, egyik éjszaka elkezd alvajárni. Más, felkavaró dolgot is észrevesz, két bátyjának furcsa viselkedését is beleértve. Titkolnak előle valamit, amiből egy rejtélyes történet bontakozik ki. Ahogy Cassel elkezdi gyanítani, hogy részese egy óriási csalásnak, azt is szeretné megtudni, valójában mi történt Lilával. Az is lehet, hogy még mindig életben van? Hogy ezt kinyomozza, Casselnek túl kell járnia az összes körülötte lévő szélhámos eszén.
6. Jessica Park - Szeretni bolondulásig (Szeretni bolondulásig 1.)
Fülszöveg: 
A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.
Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.
Bonyolult? Kínos? De még mennyire.
Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.
De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.


7. John Green - Csillagainkban a hiba
Fülszöveg:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.







Megkaptam születésnapomra
8. Josh Malerman - Madarak a dobozban 
Fülszöveg: 
Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?
Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

9. Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn - trilógia 1.)
Fülszöveg:
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért.
Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?








10. Leiner Laura - Késtél (Bexi 1.)
Fülszöveg:
Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.






11. Marissa Meyer - Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)
Fülszöveg:
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.
Eközben franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…






Megkaptam születésnapomra
12. Marni Bates - Láthatósági mellény lúzereknek (Smith Gimi 2.)
Fülszöveg:
„Nem leszek többé Láthatatlan!” − Ez Jane Smith új jelmondata. A stréber lányt addig nem zavarta, hogy mindenki átnéz rajta, amíg két barátjával osztozott a lúzersorsban. De amióta Mackenzie Logannel jár, Corey-t pedig leköti rocksztár pasija, Jane magára maradt. És ebből elege van! Amikor a suliújságnál megbízzák, hogy írjon egy ütős vezércikket, úgy érzi, végre megmutathatja, nem az az életképtelen kiscsaj, akinek mindenki hiszi. Arra azért nem számít, hogy ehhez előbb be kell mosnia egy izomagyú focistának, sőt még a suliból is felfüggesztik. És arra végképp nincs felkészülve, hogy egy idegesítő, szexi fotós srácot varrnak a nyakába, aki a sírba kergeti. Vagy inkább életre kelti?




13. Marni Bates - Rocksztárt kaptam karácsonyra
Fülszöveg:
Holly előre tudta, hogy nincs az a hatalmas óceánjáró, ahol nyugiban átvészelheti a családi karácsonyt. Mert hiába a képeslapra kívánkozó táj, ha ott van két szörnyeteg unokatestvére, akik mindjárt első este kiutálják a közös kabinból. A tengeribeteg Holly így kénytelen beosonni egy vadidegen fürdőszobába, ahonnan kilépve két dologgal néz farkasszemet: a világ legdögösebb pasijával és egy paprikaspray-vel. Kár, hogy ez utóbbit a magát Nicknek nevező srác nem fél használni…
Amikor később Holly elhagyná a kabint, legnagyobb megdöbbenésére sikoltozó tinicsajok állják útját. Mert Nick valójában Dominic Wyatt, az őrülten népszerû ReadySet dobosa.
Az internetre pillanatok alatt felkerülnek a kettőjükről készült botrányos fotók, amik veszélybe sodorják az együttest. Dominic ezért ráveszi Hollyt, hogy a hajóút idejére játssza el a barátnője szerepét. A kamu kapcsolattal csak-csak megbirkóznak, na de a valódi érzelmekkel…


14. Matthew Quick - Bocsáss meg, Leonard Peacock!
Fülszöveg:
Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Szeretne viszont elbúcsúzni attól a négy embertől, akik a legfontosabbak az életében: a Humphrey Bogart-filmekért rajongó szomszéd bácsitól, a tizenéves hegedűvirtuóztól, a lelkész lányától és kedvenc tanárától. Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, Leonard titkaira sorra fény derül.
Matthew Quick, a Napos oldal írójának új regénye egy kamasz fiú elméjébe enged betekintést, amelyben piszkosabbnál piszkosabb és szebbnél szebb gondolatok keverednek – ahogy az a kamasz fiúk elméjében lenni szokott.




15. Sherry Gammon - Hihetetlen (Port Fare 2.)
Fülszöveg:
Deliah Lopez Dreser családi ügyben száll a ringbe, és ha igaz is, hogy az alma nem esik messze a fájától, a lányt nem érdemes lebecsülni – szélvészként robban be Cole látóterébe, aki nem marad érzéketlen iránta. Persze nem lehet tudni, hogy a csábítás hátterében nem bosszú áll-e – bosszú Lilah fivérének haláláért. Maggie és Seth megtudja az igazságot, ami próbaköve lehet barátságuknak. Most azonban nem egy Dreser lesz az, aki felkavarja Port Fare-t, hanem Cole jóbarátja, Booker. Vajon Booker teljesen rossz úton jár? Ez nem jellemző rá…








16. Susan Ee - Túlélők világa (Angelfall 2.)
Fülszöveg:
A nagysikerű akció-fantasy, az Angelfall folytatásában az angyalok dúlásának túlélői igyekeznek összefogni mindazt, ami megmaradt a régi világból. Mikor egy csapatnyi ember foglyul ejti Penryn húgát, Paige-et, azt gondolván, hogy egy szörnyeteg, a dolog elfajul és vérfürdőbe torkollik.
Paige eltűnik. Az emberek halálra rémülnek. Anya szíve majd megszakad.
Penryn fel-alá autózik San Franciscóban, a húgát keresve. De miért olyan üresek az utcák? Hová tűntek az emberek? Kutatás közben belebotlik az angyalok titkos tervébe, kezdi megérteni, hogy mi mozgatja őket, és teljes szörnyűségükben felsejlenek előtte rettenetes szándékaik.
Rafi eközben a szárnyait igyekszik visszaszerezni. Azok nélkül nem térhet vissza az angyalok közé, nem foglalhatja el az őt megillető helyét az élükön. Ha aközött kell választania, hogy visszaszerzi a szárnyait vagy megmenti Penryn életét, vajon hogy fog dönteni?


Beszerezve [2015. május]
17. Tamara Ireland Stone - Elválaszt az idő
Fülszöveg:    
Szeretni valakit nehéz. De még nehezebb, ha nem csak a távolság áll közétek, hanem az IDŐ is.
Anna és Bennett normál körülmények között sosem találkozott volna: a lány 1995-ben él Chicagóban, míg a fiú 2012-ben San Franciscóban. Csakhogy Bennettnek megvan az a különleges képessége, hogy átutazzon időn és téren; így keveredik Anna életébe, és vele együtt a kalandok és lehetőségek egészen új világa tárul fel a lány előtt.
Ahogy azonban a kapcsolatuk egyre jobban elmélyül, szembe kell nézniük a valósággal: az idő bármikor visszaszólíthatja Bennettet oda, ahová tartozik. Annál is inkább, mert egy váratlan tragédia hirtelen mindet megkérdőjelez, amiben addig hittek, Anna és Bennett pedig arra kényszerül, hogy az idővel versenyt futva feltegye magának a kérdést: vajon meddig lesznek képesek feszegetni a sors határait? Milyen áldozatokat kell hozniuk, hogy együtt maradhassanak? És a legfontosabb: szerelmük vajon kiállja-e az idő próbáját?
Az Elválaszt az idő friss, izgalmas és nagyon romantikus. Lenyűgöző és ígéretes bemutatkozó regény az ifjúsági irodalom egy nem mindennapi, új egyéniségétől.


18. Tammara Webber - Egyszeregy (A szívkörvonalai 1.)
Fülszöveg:
Egy lány, aki úgy gondolja, a bizalmat megtörik, az ígéreteket megszegik és a hűség csak illúzió. Egy fiú, aki úgy hiszi, az igazság relatív, a hazugság elkendőzi a kibírhatatlan fájdalmat és a bűntudat örök.
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált… Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól. Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen; csak együtt nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére. Vajon a találkozásuk megerősíti őket hitükben, vagy megcáfol mindent?





Ez lett volna az én kis születésnapi kívánságlistám. Nagyon remélem, hogy ezek közül jó pár könyvet sikerül beszereznem születésnapomra, esetleg egy-kettővel meglepnek majd. ♥
Remélem a 18 könyv közül találtatok néhányat, ami esetleg felkeltette az érdeklődéseteket.


2 megjegyzés:

  1. Hmm, ebből 2-3 regény az én listámon is szerepelne :) Hát sok sikerült a megszerzésükhöz. Drukkolok :)

    VálaszTörlés