2016. november 18., péntek

Könyv X Film #3 Idegpálya


A Könyv X Film bejegyzéssorozatom harmadik részében az Idegpálya című könyvet és a filmadaptációt fogom összehasonlítani.

Miután elolvastam a regényt, rögtön megnéztem a filmet, egy részt,  nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lett a film, más részt pedig,  még élénken bennem volt a könyv nyújtotta élmény, így a különböző, és a megegyező cselekményeket jobban észrevettem.


A film elején körvonalazódik előttünk egy tipikus, amerikai, gimis szereplőkről szóló felállás, tehát, van egy visszafogott lány, aki, a suli legjobb pasijáért odáig van, van egy visszafogottnak nem nevezhető, könnyűvérű lány, és van egy helyes, jófej srác. Ez az alaphelyzet a szerepeket tekintve nem tér el a könyvtől, viszont ha helyzetet karakterekre lebontva vizsgáljuk, akkor már vannak eltérések a könyvtől.

Vee karaktere lényegében megegyezett a regénybelivel, visszahúzódó lány, akinek bejön a suli egyik menő sráca. Míg a könyvben a színjátszókörben tevékenykedett sminkesként, és jelmez felelősként, addig a filmben inkább a fotózással foglalatoskodott.



Sydney karaktere a filmben már jóval ellentétben állt a könyvvel, mert az olvasmányban ő volt az egyik főszereplője a színdaraboknak, ő volt népszerű, ám visszafogott lány, míg a filmben eléggé harsányra, egocentrikusra, és provokatív viselkedésű jelenségre sikerült őt formázni, aki semmi produktívat, vagy különlegeset nem tud felmutatni.



Ian karakterét is kissé felturbózták a film kedvéért, beleépítettek a fiú történetébe egy kis titkot, amitől még izgalmasabbak lettek az események, és a srác is, s ez tökéletesen összeszövődik a végkifejlettel.


Azt hiszem, most fordult először elő az, hogy a változtatások ellenére sokkal jobban tetszett a film, mint a könyv. Ennek oka az, hogy sokkal logikusabbak voltak a történések, illetve az, hogy mi miért történt. Természetesen a regényt is kedvelem, de valahogy a film jobban belopta magát a szívembe.


Pontozás: 5/5

Ti olvastátok már a regényt? 
Mi a véleményetek a filmről?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése