2016. október 3., hétfő

Várható megjelenések #3 2016. Október

Ismét itt egy újabb hónap, tehát újra megérkeztem a várható megjelenésekkel, remélem találtok a bejegyzésben valami érdekes olvasmányt.



William R. Frostchen - Egy évvel később (Később 2.)
Kiadó: 21. század Könyvkiadó
Oldal szám: ismeretlen
Tervezett megjelenés: 2016.10.03.
Fülszöveg:
William R. Forstchen ráijesztett a világra az Egy másodperccel később című regényével, a történet azonban nem ért végett, hamarosan következett a folytatás, az Egy évvel később.

Forstchen, aki eredeti hivatását tekintve történész, egyetemi professzor, szakterülete pedig a haditechnika, olyannyira hitelesen írta meg minden amerikai rémálmát, terrorakciót, az EMP nevű, elektronikus tömegpusztító fegyverrel, hogy annak már megjelenése előtt jóval híre ment az amerikai kongresszusban. Azt tartották, ez az a regény, amit mindenkinek el kellene olvasnia. 
És most, az író visszatér, Black Mountainbe, a férfihoz, aki a várost újraépítette a pusztulásból, egy a korábbinál is izgalmasabb folytatással…



Paulo Coelho - A kém
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldal szám: 176 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.03.
Fülszöveg:
„Az ​​egyetlen bűne, hogy szabad és független nő volt.”

Legújabb regényében Paulo Coelho – aki több mint 220 millió könyvet adott már el a világ 160 országában – Mata Harinak, kora legkívánatosabb nőjének csodálatos és titokzatos életét tárja fel. A híres egzotikus táncosét, aki azzal sokkolta és kápráztatta el közönségét, hogy ledobta ruháit a színpadon; aki bizalmasa és kurtizánja volt a kor leggazdagabb és leghatalmasabb férfijainak. 
A rejtélyes múltú dívának – akit a párizsi arisztokrata hölgyek féltékenysége és irigysége kísért – volt bátorsága kitörni a huszadik század elején uralkodó, nőket megbéklyózó provinciális kötelékekből. 
Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet.


Sejal Badani - Törött szárnyú angyalok
Kiadó: Libri
Oldal szám: 512 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.10.
Fülszöveg:
Amikor ​​az Indiából Amerikába vándorolt családfőt váratlanul szörnyű baj éri, három leánygyermeke hazatér végső búcsút venni tőle. Szónijá fotósként bejárta a világot, így menekült gyermekkora sötét titkai elől. Trisá számára az amerikai álom – egy jóképű férj és egy kertvárosi otthon – jelentette a menedéket. Marin kőkemény üzletasszonyként igyekszik bosszút állni az őt ért sérelmekért. Édesanyjuk hallgatásba menekül, de a csendben több fájdalom van, mint amennyit megoszt lányaival… 
Négy nő, négy választás. Mindegyikük máshogy próbálja feldolgozni az őt ért sérelmeket, ám ahogy ismét összejönnek, felszínre törnek az eltemetett emlékek. Az apa továbbra is élet és halál között lebeg. Felesége és lányai imádkoznak, ki a haláláért, ki az életben maradásáért, eközben azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük… 
A Törött szárnyú angyalok, akár Jodi Picoult művei, szép és fájdalmas szembenézés a múlttal. Hogyan sérülnek a vérségi kötelékek, és találunk-e megnyugvást, ha a szeretet lángja kihunyt?


Francesca Haig - A tűz ébredése (A tűz gyermekei 2.)
Kiadó: Libri
Oldal szám: ismeretlen
Tervezett megjelenés: 2016.10.13.
Fülszöveg:
Négyszáz évvel a nagy világégés után az emberiség maradéka ismét törzsi törvények szerint él. Valamilyen rejtélyes okból minden újszülött egy ikerpárral jön a világra. Egyikük Alfa – minden szempontból tökéletes példány –, a másik viszont testileg deformált Omega lesz. Amikor egy Omega meghal, Alfa párja is távozik az élők sorából. 
Cass különleges Omega, aki a jövőbe lát. Míg ikertestvére, Zach egyre nagyobb befolyásra tesz szert az Alfák Tanácsában, ő a két csoport egyenlőségéért küzd. A Tanács és az Ellenállás azonban a vesztét akarja… 
Francesca Haig posztapokaliptikus regénysorozata Az éhezők viadala és a Chaos Walking rajongóinak új kedvence.


Laurein Paige - Hudson (Fixed 4.)
Kiadó: Libri

Oldal szám: 536 oldal

Tervezett megjelenés: 2016.10.13.

Fülszöveg: 

Bolondíts magadba egy lányt, taszítsd el magadtól, és nézd, amint darabokra hullik – ez Hudson Pierce megunhatatlan játéka. A fiatal és sármos férfi vagyonának és hatalmának köszönhetően semmiben sem szenvedett hiányt. Szerelemben azonban soha nem volt része. Hideg és számító lett, hiába próbálta átélni sok nő mellett az igaz érzelmet.


Mary Higgins Clark & Alafair Burke - A Hamupipőke-gyilkosság (A gyanú árnyékában 2.)
Kiadó: 21. század Kiadó
Oldal szám
Tervezett megjelenés: 2016.10.16.
Fülszöveg:
A ​​tévéproducer Laurie Moran boldog, amikor A gyanú árnyékában című, megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó reality-drámájának kísérleti epizódja sikert arat. És most megtalálta az ideális esetet, mely a következő rész témája lehet: ez A Hamupipőke-gyilkosság.

Amikor Susan Dempsey-t, a gyönyörű és tehetséges Los Angeles-i egyetemistát holtan találták, a gyilkosság számos kérdést vetett fel. 
Miért parkolt az autója kilométerekre a holttestétől? 
Megjelent egyáltalán azon a meghallgatáson, amelyre egy feltörekvő filmrendező várta az otthonában? 
Miért akarja Susan barátja elkerülni a kapcsolatukra vonatkozó kérdéseket? 
Összefüggésben volt az eltűnése egy ellentmondásos egyházzal? 
Ragyogó műszaki érzéke miatt állt közel a számítástechnika-tanárához, vagy többről volt szó? 
És miért hiányzott Susanről az egyik cipője, amikor felfedezték a holttestét? 
Laurie tudja, hogy a történet tökéletesen alkalmas a képernyőre, különösen, hogy a korábbi gyanúsítottak között ott vannak Hollywood elitjének tagjai és a technika milliárdosai. 
De vajon a gyilkos is így gondolja-e?


J. K. Rowling (& John Tiffany & Jack Throne) - Harry Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter 8.)
Kiadó: Animus Kiadó
Oldal szám: 320 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.25.
Fülszöveg:
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskolás korú gyermek apjaként kell helyt állnia. 
Miközben Harry a múlttal viaskodik, ami nem hagyja magát eltemetni, legkisebb fiának, Albusnak meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.


Dan Wells - Csak a holttesteden át (John Cleaver 5.)
Kiadó: Fumax
Oldal szám: 310 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.18.
Fülszöveg:
Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.



Megan Miranda - Minden eltűnt lány
Kiadó: Agave Könyvek
Oldal szám: 352 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.25.
Fülszöveg:
Nicolette ​​Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie beteg édesapjához szülővárosába, Cooley Ridge-be, ahol nem csak az elhelyezéséről kell gondoskodnia és eladnia családi házat, hanem szembenéznie a múlttal is: tíz év telt el azóta, hogy legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt.

Az amerikai kisváros keveset változott ezalatt az évtized alatt, a korábbi rendőrségi vizsgálat érintettjei mindmáig itt élnek: Nic bátyja, Daniel, és felesége, Laura, gyermeket várnak; Jackson a városi bárban dolgozik; Tyler – Nic volt barátja – pedig Annaleise Carterrel randevúzik, aki a csapat alibijét jelentette arra az estére, amikor Corinne-nak nyoma veszett. Néhány nappal Nic hazaérkezését követően azonban Annaleise eltűnik. Nic és barátai ismét megrázó drámai események középpontjában találják magukat, amelyek felidézik Corinne esetét, és rég behegedtnek vélt sebeket tépnek fel.

Megan Miranda az év egyik legjobban várt pszichológiai thrillerében visszafelé meséli el a történteket – a 15. naptól haladva az 1.-ig –, melyben Nic mindent megtesz azért, hogy kiderítse az igazságot Annalaise eltűnésével kapcsolatban, miközben megdöbbentő dolgokat fedez fel a barátairól, a családjáról és arról, mi is történt valójában a legjobb barátnőjével tíz évvel ezelőtt.


Rysa Walker - Timebound - Időcsapda
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldal szám: 400 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.04.
Fülszöveg:
Amikor Kate Pierce-Keller a nagymamájától egy különös kék medált kap ajándékba, majd az időutazásról kezd mesélni neki, Kate úgy érzi, az asszonynak elment az esze. Ám az egész hihetetlen história hirtelen szörnyen valóssá válik, amikor egy, a múltban elkövetett gyilkosság veszélybe sodorja Kate evilági életét.

Kate megtudja, hogy a gyilkosság egy még sötétebb terv része, és genetikai adottságát kihasználva visszamegy az időben, hogy kezdetét vegye egy évszázadokon átívelő macska-egér játék.

Az események megváltoztatásáért azonban Kate-nek fizetnie kell – ha sikerrel jár, a fiú, akit szeret, a létezésére sem fog emlékezni. De bármennyire jó szándékkal teszi is, van egyáltalán joga megváltoztatni az egész világ sorsát?



Kerstin Gier - Silber  - Az álmok második könyve
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldal szám: 344 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.21.
Fülszöveg:
A Silber-trilógia sziporkázó második kötete Kerstin Gier bestseller-szerző tollából

„És ebben a pillanatban, a hirtelen támadt csendben meghallottam azt az ismerős, vészterhes matatást, mindössze néhány méterre tőlem. Bár senkit sem láttam, és egy bölcs hang a fejemben figyelmeztetett, hogy ez csak álom, mégsem tudtam megakadályozni, hogy lassan elhatalmasodjon rajtam a páni félelem.

Anélkül, hogy pontosan tudtam volna, mit teszek, és ki elől menekülök, ismét futásnak eredtem.”

Liv meg van rökönyödve: Secrecy ismeri a legféltettebb titkait! De hogyan tudhatta meg? És mit rejteget előle Henry? Vajon miféle sötét alak garázdálkodik éjjelente az álomvilág végtelen folyosóin? És miért kezdett el Liv húga, Mia hirtelen alva járni?

A rémálmok, a rejtélyes találkozások és a vad üldözés nem épp a pihentető alvás velejárói, ráadásul Livnek napközben is meg kell küzdenie egy újdonsült patchwork család minden problémájával, beleértve az intrikus nagymamát is.

Álmodj tovább, álmodó!


Kamila Shamshie - Istent a kőbenKiadó: Tarandus Kiadó
Oldal szám: 344 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.30.
Fülszöveg:
Ritkán áll módunkban a történelem egy adott szakaszát két ennyire ellentétes nézőpontból szemügyre venni. A nagy háborúban Kajjum a brit hadseregben harcol, de sebesülése után az indiai erőszakmentes mozgalom híve lesz. Vivet eleinte csak a régészet és főleg a vonzó Tashin bej érdekli, de ahogy a történet eseményei sűrűsödnek, egyre jobban megérti és képviseli azt a nézetet, hogy egymás kultúráját tisztelni kell, védeni, akár a saját kultúránk ellenében is. A világ éppen attól lesz élhető hely, ha a különbségek nem ellentét forrásai, hanem a közös kincsestár egyformán felbecsülhetetlen darabjai.

A huszadik század első felében járunk, de visszanyúlunk a perzsa Dáriosz idejébe, a régészek egy abból a korból fennmaradt, csodálatos fejéket keresnek. Az indiai Kajjum és az angol Viv két szálon futó, össze-összetalálkozó ikertörténete mégsem csak a szépirodalmi igényű forrásmunkák palettáját gazdagítja. Barangolunk Pesavárban, járunk a Mesélők utcáján, hallunk versbe szedett legendás történetet, látjuk a piacot, tanúi leszünk emberi sorsoknak, gyerekek tudásért, nők emberi jogokért folytatott küzdelmének. És annak is, hogyan mészárolják le a brit katonák az erőszakmentes mozgalom híveit, aztán hogyan vonulnak ki az országból. Figyeljük a pakisztáni nemzeti hőst, a határvidék Ghandiját, aki nem akarja, hogy Pakisztán önálló állam legyen, mert fontosabbnak tartja, hogy India egységes maradjon. Érezzük a piac fűszeres illatát, az olajfákkal párbajozó szellőt.


Rosamund Hodge - Kegyetlen szépség
Kiadó: Menő könyvek
Oldal szám: 432 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.14.
Fülszöveg:
Leonidas ​​lányát tizenhét éven át képezték arra, hogy megölje a zsarnokot, megmentve ezzel a Királyságot, bár feláldozva saját életét.
De egy dologra nem készítették fel: arra, hogy mit tegyen, ha végzetes szerelembe esne.

Nyxet születétől kezdve arra készítik elő, hogy végezen a Királyság zsarnok uralkodójával, a félelmetes és halhatatlan démonnal. De amikor tizenhét évesen beköltözik a város fölé magasodó kastélyba, rájön, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek képzelte: főképp a vonzó és szemtelenül szellemes új férje nem. Nyx tudja, hogy mi a kötelessége, és hogy bármi áron meg kell mentenie a népét, de lassan be kell ismernie, hogy menthetetlenül beleszeretett az esküdt ellenségébe… Vajon ez elég indok arra, hogy feladja a küldetését, és átadja magát ennek a szörnyetegnek?

Ebben a varázslatosan megírt történetben a Szépség és a szörnyeteg tündérmesei bája találkozik az Üvegtrón-sorozat dühös szenvedélyével. A szerző, az amerikai Rosamund Hodge az ókori mítoszok, a középkori angol történetek és a dark fantasy-k megszállottja, jelenleg Seattle-ben él a hét macskájával és a plüss szörnyeivel.

“Imádtam ezt a felemelően sötét és káprázatosan szenvedélyes történetet – alig várom, hogy megjelenjen Hodge következő regénye!”
Sarah J. Maas az Üvegtrón-sorozat szerzője

“Teljesen magával ragadott!”
Alex Flinn, a Beastly – A szörnyszívű írója


Erik Larson - A Lusitania titkai
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 500 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.24.
Fülszöveg:
Eric Larson bravúros történelmi regényében egy teljesen új szemszögből közelíti meg az első világháború egyik legborzasztóbb tragédiáját, az utasszállító hajó, a Luisitania bombázását és elsüllyedését, nagyjából 1300 utas halálát.


Clare Mackintosh - I Let You Go – Az igazság pillanata
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 368 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.14.
Fülszöveg:
Egy tragikus baleset. Minden olyan gyorsan történt. Senki sem láthatta előre, még ő sem. Vagy mégis?

Jenna Gray élete egyetlen pillanat alatt változott rémálommá. Utolsó reménye a továbblépésre az, ha mindent maga mögött hagy, és új életet kezd. Kétségbeesetten vágyakozva a menekülésre, Jenna egy elhagyatott kis házikóba költözik a walesi tengerparton, ám félelmei, gyásza, valamint emlékei arról a szörnyű novemberi éjszakáról, ami örökre megváltoztatta az életét, nem hagyják nyugodni.

Ray Stevens felügyelőnek kell igazságot szolgáltatnia Jennának, aki minden szülő rémálmát éli. Elszántsága az ügy megoldása érdekében átlép egy határt, amikor már nemcsak a szakmai, hanem a magánélete is összefonódik a nyomozással.
Amint Ray és csapata megpróbálja felderíteni az igazságot, Jenna lassan észreveszi a lehetőséget egy boldogabb jövőre. Ám múltja nem hagyja nyugodni, a következmények pedig elsöprőek lesznek.



Wendy Higgins - Angyali kísértés
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 486 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.14.
Fülszöveg:
Az ​​ellenállhatatlan rosszfiú, Kaiden Rowe sohasem akart pénzt, népszerűséget, zenei tehetséget vagy csinos csajokat. Ám óriásként, azaz a démonhercegek gyermekeként mégis mindez az ölébe pottyant. Ő a bujaság hercegének fia, sokat tanult az apjától, és így a szenvedély és a csábítás mesterévé, az érzékek irányítójává vált. Kaidan nagyon jó volt abban, amit csinált. Egészen addig, amíg nem találkozott az okos, bátor és elképzelhetetlenül jóságos Anna Whitt-tel…
Kaidan mindent megtesz, hogy a lány átadja magát a bűnös élvezetekkel teli életnek. De Anna látszólag teljesen immunis a fiú csáberejére. Egy bukott és egy őrzőangyal lányaként többre ösztönzi Kaidant, mint amennyit valaha is megérdemelne. Ám a szívnek nem lehet parancsolni. Kapcsolatuk épp annyira kínzó, mint amennyire szenvedélyes, mivel egy óriásnak tilos szerelembe esnie. Bár Kai minden erejével próbálja elkerülni, egyszerűen nem bír távol maradni Annától, és Anna sem tőle.
Annának kiválasztottként el kell tüntetnie a démonokat a föld színéről. De azt is elhatározza, hogy minden óriást megment a sötét élettől. Ezért egyesíti erőit Kaidanével, hogy legyőzzék a zsarnok herceget. Kaidenre az eddig legkeményebb harc vár, a szív csatája.


Vivi Greene - Sing!
Kiadó:
 Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 280 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.21.
Fülszöveg:
Csillogás, fényűzés, ismertség és rajongás? T., a világszerte ismert popsztár egy időre elbújik a világ elől, és a nyugodt, barátságos kis halászfaluban nemcsak békére, de szerelemre is lel. Idővel azonban választania kell.


Madeleine Roux - Sanctum – A rejtélyes társulat (Asylum 2.)
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 352 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.24.
Fülszöveg:
Dan, ​​Abby és Jordan olyan dolgokat élt át a New Hampshire Egyetem nyári táborában, ami egy életre szóló traumát jelentett mindhármuknak. Ez az élmény rányomja bélyegét Abby és Dan kibontakozó szerelmére is. Mindannyian próbálnak túljutni a gyötrelmes emlékeken, de a múlt még mindig kísérti őket.
Bármennyire is szeretnének továbblépni, rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt, és valaki eltökélten igyekszik fenntartani bennük a rettegést azzal, hogy titokzatos fotókat küld nekik egykori vándorcirkuszi jelenetekről. Úgy tűnik, az egyetlen esélyük, hogy megszabaduljanak a nyomasztó érzéseiktől, ha visszatérnek Camfordba, a New Hampshire Egyetemre, és feltárják a Brookline elmegyógyintézet múltját, valamint magyarázatot találnak Daniel Crowford igazgató őrült kísérleteire.
Megérkezésük után rádöbbennek, hogy a fotók létező helyszíneket ábrázolnak, sőt, az egyetemi kampusz területén hosszú évek óta most először állítanak fel egy hasonló vándorcirkuszt. Dan és barátai saját maguk fedezik fel a várost – elhagyatott házakban rejtett titkok után kutatva. De az intézet félelmetes múltja sokkal több szálhoz elvezet, mint azt gondolnák. És ez még csak a borzalmak kezdete…

Lucy Keating - Dreamology - Álomgyár

Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 360 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.24.
Fülszöveg:
Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi…
Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője. És az ismerkedés korántsem olyan tökéletes, mint azt a lány remélte.
Amikor pedig kiderül, hogy Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni. Úgy tűnik, véget kell vetniük a közös fantáziáknak, ezért mindent megtesznek, hogy kiderítsék a rejtélyes közös látomások okait.
De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?



Julie Murphy - Dumplin'- Így kerek az élet
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 420 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.28.
Fülszöveg:
Egy inspiráló történet a középiskolás Willowdeanről, aki megmutatja, mennyire fontos elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk, hogy az életben esélyünk legyen az igaz boldogságra.


Jamie McGuire & Teresa Mummert - Sweet Nothing - Édes semmiség
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Oldal szám: 360 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.14.
Fülszöveg:
Avery és Josh egy közösen átélt tragikus baleset után egymásba szeret. Együttlétüket a múlt árnyai fenyegetik, de szerelmüket ez sem szabhat gátat, viszont amikor kiderül, hogy mindez csak álom volt, erősen kell harcolniuk, hogy valósággá váltsák…



Mark Frost - Twin Peaks titkos története
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldal szám: 500 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.26.
Fülszöveg:
David Lynch és Mark Frost tévétörténeti jelentőségű sorozata hamarosan folytatódik. A harmadik évad előtt az olvasók kézbe vehetik a sorozat hivatalos könyvét, egy lebilincselő titokfeltáró regényt, amely egyrészt választ ad az első két évad nyitott kérdéseire (minden olvasó meg fog döbbenni!), másrészt elmeséli az elmúlt huszonöt év fontos Twin Peaks-i eseményeit, harmadrészt pedig bevezeti az új évad alapkonfliktusait. Miközben megismerhetjük Amerika legrejtélyesebb városának titkos múltját is.

Sólyom mondja: A mi kultúránkban a baglyok – néha egyszerűen csak baglyok. [De csak néha!]



Szurovecz Kitti - Hópelyhek a válladon
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldal szám: 350 oldal
Tervezett megjelenés: 2016.10.31.
Fülszöveg:
Arlene 28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.

Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…

Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”

„Ez a történet több, mint regény. Igazi lélekgyógyító írás, ami segít felismerni, ha a párkapcsolatunkban bajban vagyunk. Egy nő belső utazásának hiteles krónikája.”
(Faragó Melinda pszichológus)
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az októberben megjelenő könyvek közül A kém, Csak a holttesteden át, Harry Potter és az elátkozott gyermek, Angyali kísértés, Hópelyhek a válladon, Édes semmiség, illetve a Kegyetlen szépség keltette fel az érdeklődésemet.

Ti melyik könyv megjelenését várjátok októberben?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése